|
Távolság: Izola-(12,6 NM)-Umag-(172 NM)-Sibenik-Krka folyó-(180 NM)-Vízesés-(190 NM)-Sibenik-(399 NM)-(415 NM)-Izola.
Összesen: 415 NM
Szél viszonyok: Az Adriai tengernek meghatározó szele a Bora, egy északkelet-észak- északnyugat irányú szél, melynek az erősége B1 és B9 között változik. Van másik két szél is, ami befolyásolja a vitorlázást Észak- és Közép Adrián, a Jugó és a Scirocco. A Jugó egy délkeleti szél, erősége B1 és B6 között mozog, a Scirocco Szaharából jön, száraz, meleg szél, B3-B6 erősségű. Annak függvényében, hogy éppen melyik szél fúj, a megtett távolságok lehetnek jóval nagyobbak, mint a tervezettek.
A hajó: EQUATOR 44, Gál József kétszeres földkerülő hajója, testvére annak, amellyel egyszer megkerülte a földet. 45 láb hosszú (13,66 m), három kétágyas kabin, skipper ágy, szalon, két WC- zuhanyzó kabin, teljesen felszerelt konyha (4 égős tűzhely, hűtő, mikrohullámú sütő), nyomásos hideg-melegvíz rendszer, Hi-Fi berendezés.
Hajó felszerelése: kutter vitorlázat (roller genua, reffelhető nagy vitorla, viharvitorlák), GPS, RADAR, mélységmérő, URH+RH rádió, spinakker, spinakker bum, dingy+külmotor, nyílt óceáni mentőfelszerelés, fürdőplatform fürdőlétrával, kockpit zuhannyal.
Ajánlott: tapasztalt (nyáron-télen) és kezdő hajósoknak, turistáknak (nyáron) egyaránt.
Ruházat: nyáron: pólók, napvédő sapka, rövidnadrág, széldzseki, sportcipő, napvédő krém, vitorlás kesztyű.
télen: pulóver, vízhatlan hajósruha, gumicsizma, sí sapka.
Érdekeség: Part menti út, könnyű helyzet meghatározást végezni, ugyanakkor hosszú, éjjel-nappali vitorlázással, őrséggel. Horvátországba való be-és kiléptetést Umagban végzik. Isztriai félsziget teljes hosszát látjuk, majd dalmát gyöngyét, a Kornati Nemzeti Parkot: sok-sok sziget, kis csatornákkal, elképzelhetetlenül szép, védett öblökkel, itt-ott egy-egy fehér házzal, olyasmi, amit nem lehet elképzelni, hanem látni kell!
A Krka folyó bejáratához érkezve egy félelmetes vár falai mellett tengeri hajónkkal vonulunk be a szárazföld belsejébe, olyan helyen, ahol inkább egy evezős csónak jöhetne szóba, nem pedig egy majdnem 14 méteres hajó! Sibenikben kiköthetünk a városi mólón, de mehetünk Marinába is. Maga a város szóban elmondhatatlan. Sikátorok, templomok, lépcsők, modern utcák, teraszos kis kávézók, éttermek, „turista” boltok. Új és régi, helybeliek és idegenek, bicikli és Porsche, a világ minden nyelvének és kultúrájának, öltözete egy fejvesztő forgatagban. Fényképezőgép és kamera kötelező felszerelés! És ez csak a kezdet!
A folyón fölfelé haladva, először félelemmel nézzük a magasan ívelő közúti hidat, vajon elférünk-e alatta, avagy sem? Elférünk, hurrá! Igaz, éppen csak hogy, de sikerül! Ezután magas hegyek között, szűk folyón motorozunk felfelé, mintha az ég lenne az utunk célja. Bámulatosan néznek ki a nagy motoros jachtok, akik szemben jönnek lefelé. Az egészről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Egy utolsó kanyar után, egy lágy, széles vízfelület felett megjelenik Skradin városa, a Marina mólóival.
„Ide, ide!” – integetnek, de mi inkább horgonyt vetünk, dingyvel közelítjük meg a partot. Rövid érdeklődés után leülünk az egyik folyami hajó fedélzeti padjára, amelyikkel az utolsó szakaszt tesszük meg a vízeséshez, mivel a hajónkkal csak idáig lehetett jönni. A vízesést meg sem próbálom leírni, hiszen Hemingwey és bárki más együttes erővel sem tudná megtenni, nemhogy én! Már megint kénytelen vagyok kijelenteni: EZ LÁTNI KELL!
Navigáció: A part menti navigáció módszerei alkalmazhatóak, a part látszik végig. A „Track” funkció segítségével akár vicces is lehet automatakormány mellett a sok a sziget között, szűk csatornákon vinni a hajót.
Útirány: Sok az irányváltás, lényegében Izola-Krk folyó bejáratáig általánosan dél, dél- kelet, visszafelé onnan észak, észak-nyugat, illetve kelet.
Leírás:
Első nap
Délutáni érkezés, behajózás, állófogadás, behajózási oktatás. Vacsora, esti tisztálkodás, pihenés. Kevés olyan hely van, ahol annyira jól lehet aludni, mint a hajón a kikötőben.
Második nap
Kakasok kukorékolása az első hang, ami megüti a fülünket. Reggel van! A nagy nap! Ma indul a 400-as túra! 400 tengeri mérföld, ez több mint 740 km. Felkelés, reggelizés, izgatott felkészülés és már megy is a hajó. A kikötőben rengeteg vitorlás és motoros yacht. Kint vagyunk a tengeren, felhúzzuk a vitorlákat, a hajó dől, és nekilendül első mérföldnek. Izola szállodasor, Piran temploma, Portorosi nagy öböl, mind elmarad balkéz felől. Még pár perc, és meglátjuk Umag sok-sok bójáját a bejárati csatorna szélén. Kikötés „rossz oldalon”, mert a hajó csavarja balmenetes. Hogy mi az? A skipper megmondja, kérdezz! De nem most, mivel a kezében a mi és a hajó okmányaival éppen elsiet, beléptetni minket Horvátországba. Mi közben bámuljuk az óriás kikötőt, a várost. Nem tart sokáig, visszajött a skipper, megint leállítjuk a motort, vitorla fel, irány dél. Gyönyörű látvány a horvátországi part, kis falvaival feltűzve a hegyek meredek oldalain. Múlnak az órák, elhagytuk Novigradot, Porecet, Vrsarot, majd 15 óra körül Rovinjt is, végül Pula tűnik fel és el. 100 mérföld után megpillantjuk bal kéz felől Mali Losinj fényeit. Éjszaka az őrség váltja egymást.
Harmadik nap
A napkelte fénye Otok Olib és Otok Molat között ér utol bennünket. A Kornati Nemzeti Park, a horvátok büszkesége nem hazudtolja meg magát. Fenséges látvány! A víz kékje, a sziklatömbök szürkéje, a növényzet zöldje, a házak fehérje és pirosa, a sok vitorlás — óriási hattyúk — hogy tudná a szegény tollam ezt mind leírni? Késő délután, egy erős bal kormányzással, mintha egy vár falait céloznánk meg. De, nem, most már jobban látszik, van ott egy szűk csatorna, a kijövő hajók úgy néznek ki, mintha a falból bukkannának elő. A naplementével együtt érkezünk Sibenikbe. Micsoda város! Fantasztikus, ilyen látvány nem minden halandónak adatott. Vajon te a kiválasztottak közt szeretnél lenni? Kimegyünk, sétálunk, ki a várba, ki az óvárosba, ki az újvárosba, kinek mihez van kedve. Nehéz betelni a város szépségeivel egyetlen este alatt. A templom harangzúgása altatódalként szolgál, fáradtan elalszunk.
Negyedik nap
Egy nagyon is megérdemelt őrség nélküli alvás élvezetével fogyasztjuk a reggelinket, tankolás, és már úton is vagyunk hegyek felé, a folyón, amely lassú folyással kanyarodik a hegyek között. Túl vagyunk már a közúti híd izgalmain, a folyó kezd szűkülni, egyre meredekebb kanyarokkal. Skradin előtt még megajándékoz egy meglepetéssel: óriási tóvá öblösödik ki. Kezdjük megszokni a nagy motoros jachtok felbukkanását a hegy falaiból. Skradin városa előtt a leengedett horgony lánczaja levegőbe küld néhány vízimadarat. Gyors felkészítés, be a dynghibe és irány a móló, ahonnan sűrűn indulnak a turistákkal teli hajók a vízeséshez. Következik itt egy fél napos időszak, amelyet meg sem próbálok lefesteni. Nem vagyok én hivatott az Isten szépségeit leírni — gyertek és nézzétek meg! Visszaérkezve a várakozó hajóra, kiszereljük a dinghy - t és máris kezdünk motorozni Sibenik felé. Az út most sokkal rövidebbnek tűnik, esteledés előtt már ki is kötünk. Egy másik mesés est vár ránk a meseszép városban.
Ötödik nap
Reménykedve egy nem is olyan távoli viszontlátásban Sibenik várossal, a tenger felé vesszük az irányt — ezzel kezdődik az ötödik napunk a hajón. Lassan, lassan kimegyünk a tengerre, kanyarodunk a sok kis sziget között, és nem tudunk betelni a látvánnyal. Fürdünk, lazulunk, eltelik a nap. Dugi Otok marad el tőlünk jobbra, amikor sötétedik, Tin kapitány megköveteli a nagyobb figyelmet. A hajó nem állhat meg, menni kell.
Hatodik nap
Reggelizés közben gyönyörködünk Pula félsziget kontúrjaiban, és a demarkációs vonalban bekanyarodó rengeteg kereskedelmi hajóban, amelyek Rijeka kikötőt célozzák meg. Múlik az idő, múlnak a mérföldek, de ami nem múlhat, az a felejthetetlen szépség, amelyet magunkban összegyűjtöttünk. Sötétedés után radarral vesszük az irányt az umagi vám mólója felé. Gyors kiléptetés, majd újból a tengeren, de már nem sokáig: elhagyjuk Portoros és Pirán fényeit — és már előttünk is van Izola kikötője. A hajó már mintha egyedül kikötne, áram, víz csatlakozás, mosakodás, alvás…
Hetedik nap
A búcsú napján kicsit később kelünk fel, kicsit fáradtan, kicsit nosztalgiázva. Nehéz elhagyni az egy hétre kényelmet nyújtó kabinunkat, mégis hazavágyik mindenki. Elérhetőség csere, ígérgetés jövőbeli közös túrákat illetőén, Tin kapitány búcsúbeszéde. Észre sem vesszük és már úton vagyunk, de már nem tengeri mérföldeket hagyunk maguk mögött, hanem kilométereket, és a mellkasunkra nehezedő nyomást nem a hajó biztonsági hevedere, hanem a kocsi biztonsági öve okozza.
Viszontlátásra, tenger! Ár: 575 euró/fő. Az ár tartalmazza a hajó bérléti díját, skipper tiszteleti díját, üzemanyag árát, velencei és sibeniki kikötői díjat, üdülési illetékek árát, dingy és külmotor+ üzemanyag árát, spinakker árát és a végső takarítás árát. Utazás, egyénileg (kérésre szervezhető), étkezés egyénileg vagy közösen, választható. Túrák indulnak minimum 6 fő - maximum 9 fő esetén. |